A Tekergő Tanoda mai óráin Atilla (Attila) hun király kalandjaival és a hunokkal ismerkednek a diákjaink.
Móra Ferenc meséjét hallgatjuk meg, majd dolgozzuk fel az órákon az ezzel kapcsolatos szövegértési feladatok segítségével.
Korábban már tanultunk a Honfoglalásról, így van mihez kötni az eseményeket.
A Tekergő Tanoda Magvető kurzusán egyaránt haladunk a nyelvtannal, az irodalommal, a történelemmel és a földrajzzal, valamint a hagyományainkat is sorra vesszük, attól függően, hogy épp melyik ünnep van az aktuális órák környékén.
Hang- és videóanyagokat, kivetítést hívunk segítségül illusztációként, valamint interaktív feladatokkal igyekszünk elősegíteni a tanultak hosszabb távú megjegyzését. A vizuális szemléltetési eszközök, a sokféle megközelítés kiemelt szerepet játszanak a módszertanunkban, hogy ne legyen nagy kihívás 60 percig a monitor előtt ülni.
Ma kiderül az is, hogy hogyan kerültek a hunok a mai Magyarország területére, hogyan éltek, mi közük van hozzánk, magyarokhoz, de olyan kérdésekre is választ kapunk majd, hogy miért hívták Atillát Isten Ostorának, és miféle csodálatos kardja volt, amivel annyi győzelmet aratott. Megtudjuk, kik a táltosok, és azt is, hogy miért fontos a turulmadár.
© 2025 Tekergő Tanoda
Az oldalt a myonlinebrand.de működteti