A gyerekekben még nagyon nagy ereje van a Hisztimanónak, és nekünk, a szüleidnek az a feladatunk, hogy segítsünk neked megtanulni, hogyan tudod legyőzni őt. Akiknek ezt nem tanítják meg, felnőttként is a Hisztimanó szorongatásában él majd, nem azt teszi majd, amit ő szeretne, ezzel pedig szépen lassan elveszít mindent maga körül, ami szép volt, igaz és jó. Tönkreteszi a gazdája testét és a lelkét, mert az nem tanult meg uralkodni a pillanatnyi indulatain.

A gyerekek még nem tudják, hogy nem mindig az a jó nekik, amit éppen mindennél jobban szeretnének. Amire felnőnek, meg kell tudniuk különböztetni a jónak látszót a valódi jótól.

Fiam, te remek ember leszel, de addig sok nehézségen át kell küzdened még magadat, amíg stabil felnőtt lesz belőled, aki maga irányítja az életét, és biztonságos kőszikla maga és a környezete számára.

De ahhoz, hogy jó vezető legyél, előbb magadat kell tudni vezetni.

Ahhoz, hogy győztesen kerülj ki a megmérettetésekből, előbb a Hisztimanót kell legyőzni.

És ahhoz, hogy jó tanár legyél, előbb magadnak kell megtanulnod mindent, hogy te magad legyél a tanítás, ne csak az, amit mondasz. Mert az emberek a tetteidet nézik majd, nem pedig azt, hogy mit mondasz nekik, hogy hogyan kellene élniük.

Ismerned és uralnod kell magadat ahhoz, hogy a szíved, az agyad és a lelkiismereted irányítson, ne a pillanatnyi külső körülmények játékszere legyél. Mert akkor olyan vitorlás leszel, amit az áramlatok hánynak ide-oda, és mindegy neki, honnan fúj a szél, semmilyen széljárás nem lesz jó neki…hiszen nem tudja, hogy hova igyekszik.

Természetes, hogy most még ez nem megy, de mindig törekedni kell arra, hogy a lehető legjobban csináld, és ha nem sikerül, tanulni kell belőle. A „senki nem hibátlan” igaz mondás, de nem lehet belőle kibúvót kovácsolni. Az embernek mindig a fény felé kell törekednie, legjobb tudása és lelkiismerete szerint.

– De Mama… én attól félek, hogy sosem tudom majd legyőzni a Hisztimanót! – zokogott keservesen.

– Picikém, ettől nem kell tartanod! Mi itt vagyunk veled, és végigkísérünk az úton, és mindig, minden körülmények között szeretni és támogatni fogunk, akkor is, ha a Hisztimanó beszél belőled, mert ti vagytok számunkra a legfontosabbak.

Most pedig sírjál, gyere az ölembe, babázok veled. Sírni és elesni nem szégyen, csak mindig fel kell állni, és folytatni az utadat. Én pedig mindig itt leszek, hogy amikor szükséged lesz rá, felsegítselek.

(Megtörtént eset alapján leírt igaz történet)