A nagyobbacskákkal megismertük Vikit, aki 1956 októberében 9 éves volt. Viki szülei nagyon korán mentek dolgozni, a nagymama vigyázott rá, akivel órákig állt sorban egy citromért is, méghozzá a tavalyi cipőből “faragott” kis szandáljában, mely a nyári szünetre már papucs formában szolgálta kis gazdáját.

 

Viki sokat játszott kint a kis barátjával, Marikával, rossz időben pedig a rádió hangjátékait hallgatták, amiket aztán szívesen eljátszottak egymás közt, az utca végén fekvő mezőn.

 

A történetet hallgatva a gyerekek lerajzolták a magyar zászlót, méghozzá annak 1956-os formájában.

 

Megnéztük, hogyan terjedt el a forradalom híre, hogy kik voltak a “Pesti Srácok”, és kik voltak azok a bátor egyetemisták, akik az életüket kockáztatva, igazságérzetükben meg nem inogva szálltak szemben minden elnyomással, kezdetben egészen fegyvertelenül, zsebükben kizárólag a Szabadságba vetett hitükkel.

 

Az óra végén megkönnyebbülve megszülettek a lyukas zászlók is. És bár a forradalom elesett, évtizedekkel később mégis célt ért. Ahogy az egyik Tekergős mondta ma: “Végül azért mégis elértek valamit, még ha nem is tudhatták már meg”.

A képen az egyik Tekergős minink, saját lyukas zászlajával, amit maga tűzött ki a “Lánchíd” tetejére.