Ebből a meggyőződésből fakad számos népi hagyományunk is. Ilyen volt a keresztszemes öltéssel, a hosszú adventi estéken készített ünnepi abrosz, vagy a Luca széke, amelyet december 13. és karácsony között faragtak. Az elmélyült, aprólékos kézműves munka lecsendesíti az elmét, rendezi a mozdulatokat és a gondolatokat — közben pedig teret ad a beszélgetésnek, a közösségi élet melegének. Így váltak barátságosabbá és érzelmileg is otthonosabbá a zord, sötét téli esték.

Az adventi hajnali misék hasonló célt szolgáltak: erősítették a közösséget, és már kora reggel keretet adtak a napnak. A közösen végzett rítus, a közösen hallgatott tanítás védelmet nyújtott a testi-lelki szétesés ellen egy olyan korban, amikor a természet szigorúbb határokat szabott. Szórakoztató elektronika, elektromos fűtés és világítás híján apróbb terekben, egymásra utalva kellett túlélniük a bezárkózás heteit.

A régi hagyományt mi is tovább visszük a Tanodában: minden nap olyan titkos, apró meglepetésen dolgozunk együtt, amelyet a gyerekek a szülőknek és a Kisjézusnak készítenek a fa alá. Így nemcsak a külsőnket, hanem a lelkünket is ünneplőbe öltöztetjük.

A modern világban a varázslat lassan kicsúszik a mindennapokból — ennek pedig legnagyobb vesztesei épp a gyermekeink. Ha ebből a régi, bensőséges csodából akár csak egy kicsit is vissza tudunk csempészni számukra, akkor az advent valóban mesés várakozássá válik.