Minden magyar iskolában magától értetődő a szabadságharcról való megemlékezés, ahol a gyermekek a műsorok, felolvasások során megértik, mi történt akkor és milyen okból kifolyólag, valamint azt is, hogy az akkori történések a mai időknek is üzennek valamit. A Tekergő Tanodában sincs ez másképp.
A külföldön élő gyermekek közül sokan nálunk, a Tekergő Tanodában hallottak először az akkori eseményekről, hiszen a külföldi tananyagban nem találkoznak a magyar történelemmel. Néhányan azonban már tanultak valamit a francia forradalomról, érdekes volt bevonni a párhuzamokat is a beszélgetésbe.
A március 15.-i ünnepi óráinkon megismertük a Nemzeti Dalt, nézegettünk képeket a néhai Pilvax kávéházról, megbeszéltük, hogy milyen volt az élet akkori Pest-Budán (Budapesten), és azt is, hogy milyen esős, csúnya idő volt aznap, amikor Petőfi, Jókai és Vasvári hatalmas tömegeket szólítottak a városi utcákra a szabadság nevében.
Együtt gondolkodtunk azon, hogy milyen nehéz lehetett az akkori magyaroknak, hogy nem tudtak a saját nyelvükön ügyeket intézni, és hogy mindenhez a császári cenzor engedélye kellett.
Kivéve persze a 12 pont kinyomtatásához, amit a márciusi ifjak egy általuk lefoglalt nyomdagépen valósítottak meg Landerer és Heckenast nyomdájában – már a függetlenedés jegyében, forradalmi cselekedetként. Felírtuk az események főbb helyszíneit: a budavári börtönt, ahonnan Táncsicsot kiszabadították, a Nemzeti Múzeumot, a Pilvaxot, valamint Landerer nyomdáját.
Beszélgettünk a csoportokban a csoportok 12 pontjáról, majd kokárdát rajzolt mindenki a füzetébe, miközben a Nemzeti Dal megzenésített változatát hallgattuk meg.
A jövő héten játékos kvízekkel derjtjük majd ki, hogy ki mire emlékszik a jeles eseményekből.
A képen egy Tekergő Minink rajza látható a tankönyvvel a háttérben.
© 2025 Tekergő Tanoda
Az oldalt a myonlinebrand.de működteti