A gyerekekkel már régóta készülünk a Tekergőben a jeles napra: sok mesével, Miklós püspök történetével, melynek csodás tanulsága van: az önzetlen szeretet, törődés és adakozás örömtüzet gyújt a jótevő szívében is.
A Tekergő koncepciója szerint minden gyermeknek joga van a varázslathoz, akkor is, ha manapság ez kihalni látszik (felnőtt) életünkből, és a fogyasztásba, a tárgyi ajándékok halmozásába szinte belefullad a lélek. De mit ér mindez varázslat és hit nélkül?
Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a várakozásra, mert épp a vágyódás az, ami igazán széppé kerekíti a beteljesedés örömét. Fontos, hogy a kicsik emellett azt is megtanulják, hogy ők is adhatnak, nem csak kaphatnak, mert hatalmukban áll ajándékozni: jócselekedetet, rajzokat, szeretetüket, törődésüket a testvéreik, szüleik és közösségük felé. Mindenkinek látni kellene a csillogó szemeiket, amikor készülnek a meglepetéseikkel.
Csoda hónap ez a december, egyik készülődésből a másikba kerülünk, közben várjuk a fényesebb napokat, de a sötéteket is fénylővé tehetjük, ha ünneplőbe öltöztetjük a szívünket.